A gyermekek egészségéről

A gyermekek egészségéről.

 
Miért szeretjük a kakaó italt?


Kakaó itallal vicces bajuszt lehet csinálni, ami mindig osztatlan sikert arat a reggelinél. Naponta elsüthetik a gyerekek ezt a poént újra és újra, mégis mindig élvezik, és a szülőket sem zavarja, hiszen jó hangulatban zajlik az étkezés, és ezzel a lendülettel indul el nem csak a gyerekek, de az ő napjuk is. Persze a gyerekek sosem csinálnának maguknak kakaóbajuszt, ha nem szeretnék ezt az italt.

Szerethető és egészséges

Márpedig úgy tűnik, szeretik. Amióta a kakaó, mint ital bekerült az emberiség történelmébe, mindig is különös rajongás vette körül. Közép-és Dél-Amerika vidékén – ahonnan a kakaóbab származik – az indián őslakosok, az inkák, maják és aztékok vallásos tisztelettel vették körül, és egyenesen az istenek italának tartották. Ráadásul egyes ma kapható kakaó italporok hozzáadott vitaminokat és ásványi anyagokat (egyesek például vasat) is tartalmaznak. Az édesanyák így reggelente nem csak finom, illatos italt, hanem a kiegyensúlyozott étkezés részeként a gyermek fejlődéséhez nélkülözhetetlen táplálékot is „felszolgálnak” a gyerekeiknek, amikor a teli kakaós bögrét az asztalra teszik.

Gyorsan és könnyen elkészíthető

 

Egy ilyen finomsággal könnyű éltre kelteni a kicsiket is, és kicsalogatni őket az ágyból. Az anyukák számára ez egyáltalán nem mellékes szempont, mint ahogy az sem, hogy gyorsan, néhány pillanat alatt elkészíthető a vonzó finomság, ami a reggeli kapkodásban, amikor útjára kell indítani a családod, igencsak praktikus dolog. Szintén a kakaó ital mellett szól, hogy sok gyerek magában nem inná meg a tejet, ami pedig a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen anyagokat tartalmaz, instant kakaó italporral ízesítve viszont zokszó nélkül, sőt lelkesen fogyasztják. Márpedig ha a reggeli nem arról szól, hogy hogyan tukmáljuk bele a gyerekbe a napindításhoz és a fejlődéséhez szükséges tápláló ételeket, az nagyban megkönnyíti a szülők dolgát és a családi étkezések jó hangulatához is hozzájárul. Az olyan – egyre ritkuló – családi alkalmakat, amikor mindenki együtt van, érdemes jól kihasználni, és veszekedés, nevelés helyett nevetéssel és beszélgetéssel tölteni. Mindehhez jó alapot szolgáltat kicsiknek és nagyoknak is egy nagy bögre, finom, illatos kakaó ital.

 
 
 
 
 
Leküzdeni a rákot

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A rákos megbetegedések nagy része már gyógyítható, köszönhetően a korai felismerésnek és a kezelési technikáknak. Az orvostudomány egyre több ráktípus esetén ér el áttörést, és fedez fel hatékony megelőző és gyógyító módszereket. A következőkben pedig egy általános képet alkotunk arról, hogy mi minden befolyásolja a gyógyulási esélyeket:


Most, csak általánosságokban szeretnénk bemutatni, hogy mik azok a tényezők, amik befolyásolják a daganatos betegségekből való gyógyulási esélyeket. De hangsúlyoznunk kell, hogy minden egyes rákos megbetegedés egyedi. És az, hogy a gyógyulási esély ténylegesen mekkora, az alábbi tényezőktől függ:

 

A daganat stádiuma

 

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a daganat mióta és mekkora terjedelemben van jelen a szervezetben. A kisebb daganat könnyebben gyógyítható, míg a nagyobb, kifejlettebb daganatok gyógyulási esélyei rosszabbak.

 

A daganat típusa

 

Típus alatt elsősorban azt értjük, hogy milyen indulatú a daganat. A jóindulatú daganat és rosszindulatú között nagy különbségek vannak. És az előbbi esetében nagyban nőnek az esélyek.

 

A daganat helye

 

A daganat hely szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mennyire veszélyes egy rákos megbetegedés. Ha olyan helyen van, ami eltávolítható, akkor az esélyek megnőnek. Míg, ha ún. inoperábilis daganatról beszélünk, az azt jelenti, hogy a daganat olyan helyen van a szervezetben, ami nem műthető, nem távolítható el. Ebben az esetben is vannak esélyek a gyógyulásra. Ha áttétek keletkeztek, akkor még nehezebb a rák gyógyítása.

 

A szervezet egészségi állapota

 

A szervezet számára rengeteg energiát igényel a rákkal és a kezelés mellékhatásaival való küzdelem. Ha van más tartósabb betegség, vagy gond, főleg olyan ami az immunrendszert gyengíti, akkor a rákosmegbetegedés mellett erre is megoldást kell találni, különben a gyógyulásesélyei csökkennek.

 

A beteg hozzáállása

 

Ide tartozik minden reakció, amit a beteg a rákkal kapcsolatban megél. Az akaraterő, a gyógyulni akarás, a hit, és az élni akarás mind hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet meg tud-e birkózni a rákkal. Minél elszántabb valaki, annál nagyobb a gyógyulás esélye.

 

A beteg életkora

 

A fiatalabb szervezet könnyebben megküzd bármilyen betegséggel, mint az idősebb korosztályba tartozóké. Ezt a tendenciát támasztja alá az is, hogy időskorban alakul ki a legtöbb rákos betegség.

 

 

Ezeknek a nagy része alig befolyásolható, utólag pedig már egyáltalán nem. Viszont van egy dolog, amit mindenki maga választ. Ez a hozzáállás. Ha meg akarsz gyógyulni, akkor mutasd meg, hogy mennyire élni akarsz. Ne add fel, és küzdj a végsőkig, akármilyen helyzetbe is kerülsz! Volt már akinek segített, és orvosi csodaként számon tartva puszta akaraterővel felépült.

Forrás:Józan Szilvia