Ekcéma

Ekcéma, pikkelysömör, kiütések.

 

Az elsavasodott test fejezetben olvashatta, hogy testünk az utolsó pillanatig küzd és védi önmagát a savak károsító hatásától. Ha a hagyományos módon vesén, a tüdőn és az emésztőrendszeren keresztül nem tudja, akkor igénybe veszi a bőrünket, mely szervezetünk "harmadik veséje".
A kiütés annak a megmutatkozása, hogy a test savaktól szabadul meg a bőrön keresztül, mert képtelen volt kiüríteni ezeket a rendes kiürítés
menetében.
 
Ez egy védekező reakció, hisz savas közegben a test épsége megromlik, a szervek kezdenek lerobbanni. Vagyis jobb kiüríteni a savakat a szövetekbe, ami kiütéssel jár, mintha mondjuk a májunk menne tönkre.
 

Ugyanaz, ami a testen belül történik, sokszor kívül is megjelenik. Sokunknak van fehér, vörös, barna foltjaink. Látott már banánt megváltozni?
Amikor elkezd erjedni, végigmegy a savasodási cikluson.Kell lennie egy fizikai zavarnak, ami jelen esetben az, hogy leszedték a fáról a gyümölcsöt. Miután leszedték, az anyaga, azok a sejtek, amelyek a banánt alkotják, elkezdenek belülről kifelé változni. A sejtek kezdenek
megváltozni, ezek savakat jelenítenek meg a bőr felszínén keresztül. Ez az amikor a banán kezdi megkapni a "májfoltjait". Azokat a kis
barna/fekete foltokat, amiket mi is láthatunk a karunkon, az arcunkon. Vagyis a belső erjedési folyamatok a bőrön is meglátszanak

 

Az ember bőrén megjelenő kellemetlen kiütéseket, száraz részeket, égő felületeket illethetjük mind egy-egy különálló névvel. Ez azonban nem
változtat azon a tényen, hogy ha az alapvető okot az elsavasodást kezeljük, akkor ezek a problémák megoldódhatnak.
 
 

Szeretnék elmesélni egy történetet: A nagyobbik lány (most 5 és 1/2 éves) 8 hónapos kora óta küzdött ekcémás
panaszokkal. Már születésekor feltünt, hogy nagyon száraz a bőre, de megnyugtatták, hogy van egy ilyen jelenség és ezzel semmi gond sincs.
Aztán mikor előjöttek a kiütések, egyre gyakrabban és egyre intenzívebben, akkor megnézték, és kiderült, hogy tojásfehérje allergiája van. Száműztük az életünkből a tojást, azonban az égő, viszkető kiütések nem akartak megszűnni. Hol eltűntek, hol előjöttek, okozva ezzel kellemetlen éjszakákat és nappalokat. Több bőrgyógyászt megkérdezve, mindenki azt mondta, hogy ezzel együtt kell élni és remek szteroidos krémek tudnak a nehéz napokon segíteni. Én ezzel nem értettem egyet és kerestem a megoldást, mindenféle természetes készítményeket kipróbálva. Tartós eredményt egyik sem produkált, bár némileg tudták enyhíteni, a kellemetlen viszketést.
Ráadásul  szembesült azzal a ténnyel, hogy a lány katasztrofálisan étkezik. Egyre kevésbé volt hajlandó megenni a zöldségeket, helyettük tészta, tészta és megint tészta, meg tejtermék volt, amiket kívánt. Ráadásul elkezdett allergizálni különböző gyümölcsökre.Ma jobbat ajánlanak.